Hírek

Fidesz-MSZP: 23-13

2011.06.17.

Bár az elmúlt hetekben csak minimális, statisztikai értelemben számottevőnek nem nevezhető változások történtek a pártok támogatottságában, mégis érdekesek a júniusi adatok. A tavalyi parlamenti választások óta most legkisebb a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben: az előbbi mögé a választókorúak 23 százaléka, az utóbbihoz 13 százaléka sorakozik fel. A kormánypártnak tehát jelenleg 800 ezerrel több szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak. Szembetűnő ez az eredmény, hiszen fél éve még csaknem kétmilliós volt a kettejük közötti különbség. A szűkülés sokkal inkább a Fidesznek, semmint az MSZP-nek tulajdonítható, hiszen a kormányerő január óta 11 százalékponttal esett vissza, az ellenzéki párt 2 százalékpontnyit emelkedett.

Továbbra is nagy a pártoktól távolságot tartók aránya, alacsony a részvételi hajlandóság, rendkívül mérsékelt a politika iránti érdeklődés. A biztos pártválasztók csoportja sem nagyméretű, a választópolgárok szűk egyharmada sorolható ide. Ebben a körben a Fidesz 51, az MSZP 28 százalékos, a Jobbik 12, az LMP 7 százalékon áll. - ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek az IPSOS június elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

 

A parlamenti választások megnyerése után a tavalyi évben 42 százalékról 33 százalékra csökkent a Fidesz tábora, s az idén is folytatódott a tendencia: júniusra 23 százalékos lett a párt támogatóinak aránya. A 19 százalékpontos, másfél millió választópolgárt jelentő veszteség minden társadalmi csoportot érintett, de az alsó és középstátuszú rétegeket az átlagosnál nagyobb mértékben. Mivel ezekben voltak a Fidesznek a legerősebb pozíciói, ezért az itt tapasztalható visszaesések következménye, hogy mára a korábbinál kiegyenlítettebbé vált a szavazótábor összetétele. Az elmúlt hónapokban az is egyértelmű lett, hogy a társadalmi középtől inkább felfelé érezhető a párt dominanciája. Ennek két példája: az átlagos 23 százalékos támogatottsághoz képest a diplomások körében 30, a szellemi munkát végzők között 28 százalékos a Fidesz tábora.

A kormánypárt beágyazottságának viszonylagos egyenletességét mutatja az is, hogy a támogatói arány mindössze két csoportban, a szakmunkás képzettségűek és a munkanélküliek között marad alatta a 20 százaléknak. A Fidesz a nyugdíjas korúak kivételével mindenhol vezeti a pártok rangsorát. Az MSZP-vel szembeni legnagyobb előnye a diplomások körében figyelhető meg, itt 30-10-re állnak. Ugyancsak háromszoros a Fidesz többlete a húszas-harmincas korosztályokban, a negyvenesek körében kétszeres. Az ötvenes korosztályon belül eléggé szoros a versenyük, a Fidesz 22, az MSZP 17 százalékos. A 60 év felettiek körében átbillen a mérleg nyelve, a szocialisták 24 százalékot érnek el, a kormánypártnak 20 százalékos a tábora.

A Jobbik az elmúlt hónapokban 7-8 százalékon stabilizálta a támogatottságát, az LMP-nek 4 százalékon látszik állandósulni a tábora. Mindkét párt rendelkezik olyan bázissal, ahol sokkal erősebb az átlagosnál. A nemzeti radikálisok a harminc évnél fiatalabbak és a szakképzetlen fizikai munkások körében 13-14 százalékot mutatnak fel, de a szakmunkások és a vállalkozók csoportjaiban is erősek - 12 százalékosak. Az ökopárt a diplomásoknál és a nagyvárosokban élők talál sok, az átlagosnál kétszer több, csaknem 10 százaléknyi támogatót.


Az adatfelvétel ideje: 2011. június 6-13.

A megkérdezettek száma: 1500 fô, akik együttesen az ország 18 éves és annál idôsebb lakosságát képviselik.

Alapsokaság: 18 éves és idôsebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezô magyar állampolgár.

Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.

A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fõs mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.

Minden hónapban más-más 1500 fõt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsõs rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnõtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.

A politikusok megítélésének változásait az Ipsos honlapján követhetik figyelemmel (www.ipsos.hu)